A végső Google kezdő lap

A Google tovább egyszerűsítette a kezdő lapját. Állítólag hónapokig próbálgatták, hogy mi lenne a jó, hogy nézzen ki, stb. És ez még mindig nem a végső állapot.

Hát én megoldottam a problémát. Íme, a legegyszerűbb Google kezdő lap. Működik is, csak nyomd le az entert (minek az a gomb is, jut eszembe, mindenki entert hasztnál).

A milliókból, amit a Google fizet majd nekem ezért (miután a homlokukra csaptak, hogy ez nekik nem jutott eszükbe) mindenki a vendégem. Stílszerűen egy üres tányérra.

Bishorn

Az idei év kirándulásainak csúcspontja. 4153 méter, két napos túra, 2600 méteres mászás, abból 900 méter gleccseren. Még soha sem voltam gyalog ilyen magasan, jégen, levegő nélkül, szóval soha sem csináltam ekkora túrát, és mit mondja, büszke vagyok magamra így lábadozás közben. Mert ez azért mégis kissé fárasztó volt nekem elsőre...

A Bishorn-ra mentünk fel, Edit, Alex, Julien és én. Találtam erről egy jó cikket, olvassátok el itt - jobban én sem tudnám megfogalmazni :) Ehhez csak a saját dolgainkat teszem hozzá. Szóval, szerda délelőtt indultunk Genfből, ahol persze miattam máris késtünk fél órát, ugyanis otthon hagytam a jégcsákányomat (ritkán indulok el otthonról jégcsákánnyal, ez az egyetlen mentségem), a CERN-től kellett visszafordulnom. Útközben aztán kiderült, hogy napszemüveget sem vittem, sebaj, majd veszünk Zinal-ban, ahonnan indultunk magára a hegyre. Igenám, de odaértünk 1 óra után, és kellemetlen meglepetésünkre a faluban virágzott a szieszta intézménye, kettőig. Na, azt ki kellett várni, mert a szemem világát azért mindenképpen meg akartam őrizni (nagy magasságban állítólag nem vicces az UV sugárzás, plusz jég). Edit és Julien így előre mentek, Alex meg én pedig egy játszótéren, szendvicseink társaságában vészeltük át a sziesztát.

Lett végre napszemüveg, lehetett indulni. Hát a hegy nem viccelt. Elkezdett vagy 30 fokos átlaggal emelkedni, és ezt tartotta is a csúcsig. Semmi pihenő szakasz, valami. Itt van a magasság profil:

Este 7 körül értünk fel a menedékházba. Ott vacsora várt (spagetti), majd 10 körül aludni zuhantunk, végül is hulla fáradtak voltunk, és elvileg hajnal 5-kor indultunk a csúcsra, a Turtmann gleccseren át. Hát mit mondjak, nem volt egy kellemes éjszakám. A menedékházban semmi infrastruktúra nem volt (villany, víz, stb), és ahogy az ilyen helyeken lenni szokott, egy rakás ember aludt egymás hegyén-hátán egy nagy hodályban, de nem is ez volt a gáz, hanem a fejfájás. Valamit azért összehoztam, de mire éppen rendesen elaludtam volna, megszólaltak azok a %!&#& telefonok, ébresztő. Reggeli, aztán húzás a gleccserre.

Tök sötétben indultunk el 5 óra körül. Annak rendje és módja szerint összekötöttük egymást kötéllel, ilyen karmos mittudoménmit tettünk a cipőnkre, hogy lehessen vele menni a jégen, aztán uzsgyi. Az uzsgyi mondjuk inkább totyogás formájában megtestesült vánszorgás volt, nem igazán volt senkinek kedve kapkodni. Kerülgettük a gleccserhasadékokat, részemről néztem a cipőmet, és vágyakozva gondoltam a kövekre... Amikor már nagyon kezdett elegem lenni az egészből, azt vettem észre, hogy a csúcs alatt állunk. Hoppá. Az utolsó 40 méter vészes volt, meredek, egy rendes szakadék és egy jégszakadék között kellett felkapaszkodni rá Ami egy zsebkendőnyi hely volt, max. 2 csapat fért fent el.

10-re értünk fel. Gratuláltunk egymásnak, fényképezés, stb, aztán indultunk lefelé. Valahogy megoldottuk, hogy ne csússzunk bele lefelé egyik szakadékba sem, majd a gleccseren ugyanezt a repedésekkel. Be kell valljam, lefelé rosszabb menni, mint felfelé. Felfelé ugyanis tüdő/szív problémákkal küzd az ember, de lefelé az izmok kezdenek idegesíteni, és azok pedig nagyon. Lefelé mutatja meg igazán, hogy mit ér a cipő. És egy életre megtanultam, hogy túra előtt körömvágás, az kell...

Dél körül értünk vissza a házhoz. Ott leszereltük magunkat, felvettük a lent hagyott cuccokat, fizettünk, egy kis pihenés, kaja, majd indultunk vissza a faluba. Az ereszkedés eleje könnyű, élvezetes séta volt, de az utolsó 300 méteren (magasság) bevallom kikészültem. A lábam megfájdult, stb. De nemcsak én, szóval az a szakasz mindenki számára tyúklépésben megtett kínszenvedés volt. Aztán végre az autó...

A hazafelé vezető 2 és fél órás vezetés életem legrosszabb élményei közé tartozik. Szinte szédültem a fáradtságtól, de valahogy sikerült. Itthon aztán levettem magamról a véres zoknit, egy gyors életmentő zuhany, majd úgy estem be az ágyba, hogy zuhanás közben gyakorlatilag elaludtam :)

Ez a túra tehát nem hegymászás, végül is abba szerintem nem fogok belekóstolni, de részemről határeset. Nagyobb menetre már rá kellene edzeni. Na mindegy, a lényeg: megbeszéltük, hogy jövőre megcsináljuk a Mont Blanc-t is. Állítólag az sem sokkal nehezebb.

Képek itt. Ha érdekel, akkor nézd meg az útvonalat a Google Earth-el.

Biciklivel az Annecy tó körül

Ezt már beharangoztam jó párszor, de közbejött ez, az - ja, és hogy mást ne említsek, amaz. Aztán rámtört az ősz, és a betervezett projekteket kénytelen vagyok gőzerővel behozni. A Genfben az idén divatos "legyen rossz idő a hétvégére" dolog mintha csak a nyárra korlátozódott volna, ugyanis már a második hétvége telt el napsütésben a kék ég alatt, míg a hétköznapi meteorológiai borzalmakról inkább ne is beszéljünk. Naszóval, ez egy 43 km-es kör volt, nagy részben közvetlenül a tóparton. Képek nem készültek, mert az csak a gyalogtúrákra van fenntartva, az állandó megállás csak elvenné a biciklizés örömét, de amit el kell képzelni:

- kék ég
- méregzöld víz
- baromi nagy hegyek a tó körül
- eszméletlenül jól kitalált villák

Minden egyes megtett méter feltöltött engem, mint a dinamó. Mint a dinamó az elemet úgyértem. Mert szép volt az út, és élveztem.

Az egész tó olyan volt, mint egy óriási strand, mindenhol emberek feküdtek végig a 43 km-en. Pedig mintha hűvös lett volna már egy kicsit... Szóval a hangulat is teljesen nyári volt még mindig.

Egy aprócska malőr történt, az út egy része egy baromi forgalmas országúton vezetett, aholis egy lepukkant piros autócska úgy döntött, hogy én nem vagyok az úton. Az oldalával kissé meglökte a combomat (ki akart kerülni, de úgy látszik kikerülés közben meggondolta magát, és inkább visszajött), miáltal én lementem az útról a murvával felszórt útpadkára. Eddig két alkalommal találkoztam murvával kétkerekű járművön, és egyik alkalommal sem jöttem ki jól belőle. Ez most szerencsésebb menet volt, kisebb táncbemutató után sikerült 0-ra csökkentettem a sebességemet, és állva maradtam. A köcsög lassított, majd mikor látta, hogy egyben maradok, minden szó és bocs' nélkül gázt adott és elhúzott. Én emelgettem utána a karjaimat felháborodottan, aztán kiélveztem az adrenalin löketet, majd mentem tovább.

Itt az útvonal:

Ez pedig a magasság profil. Semmi extra, csak ilyet is tud a Garmin eTrex Vista H, szóval miért is ne.

Loex és a Rhone part (mindkettő)

Nna. Szombaton megtettem az utolsó lépéseit is a "járjuk be Genf környékét és a genfi Rhone partot" projektnek. Loex, Lignon, a Jonction volt a menü, azaz:


Ez csak egy 18km-es séta volt, és persze hozta a színvonalat. Képek itt.

Bernex, szőlők

Nem, Cartigny nem elégítette ki az embert teljesen. Így ősz felé közeledve a szőlők világa kezd hangsúlyt kapni, úgyhogy rá is nyomta a bélyegét a következő menetre. Hmm, Bernex. Korrekt villák között ment az út eleje, nem mondom, ellaknék egyikben-másikban. Nemsokára...

Képek.

Cartigny

Nicsak, csak nem kirándulni voltam a hét végén? De igen! Cartigny körül. A Rhone parton kezdtem, majd felmásztam egy ilyen magaslatra, onnan természetesen Cartigny nem maradhatott ki, majd vissza. Az útvonal egy részét sajnos természetvédelmi okokból lezárták (valami madarakat óvtak nagyon), így improvizálnom kellett, de megérte.

Képek.

 

Grillsütő, fényképező

Bementem a Conforama-ba kis, hordozható és szükség esetén nagy veszteség nélkül eldobható grillsütőt venni, aztán az történt, ami ilyenkor szokott. A bolt nem árult grillsütőt, viszont vettem egy akciós Panasonic Lumix DMC-LS80 fényképezőt. Hogy miért vettem ezt meg? Mert:

- A fényképezőm (ami egy Panasonic Lumix FZ20) nagy, nem fér be egyik zsebembe sem.
- Az embernél mindig legyen egy fényképező, ami belefér valamelyik zsebébe.
- Eddig bejött a Lumix, úgyhogy miért ne.

Így most van egy kis, könnyen hordozható Panasonic Lumix-om, amely roppant kényelmesen egészíti ki a nagyobb, nem túl könnyen hordozható Panasonic Lumix-omat.

Egy másik boltba is bementem amúgy grillsütőért, na de a kis, hordozható és szükség esetén nagy veszteség nélkül eldobható grillsütőnek úgy látszik véget ért a szezonja. Így majd megoldom egy ráccsal és 4 darab kővel.

Vettem viszont egy húsfogót. Hurrá, így legalább nem fog angolosra sülni a kezem, mialatt forgatni próbálom a csirkeszárnyakat.

PS. Okoskodóknak: igen, tudom, nem mai technikák, de kit érdekel. Mindkettő képe kiválóan mutat HD TV képernyőn, a többi legyen a jövő muzsikája :)

Nagy objektumok

Ez sem rossz... Én amúgy nem vagyok nagy barátja a "kűdd ezt tovább nyóc embernek, megjavul a világ" láncleveleknek, nálam azok sajnos a semmibe vesznek, ebben azonban teljesen jó csillagászati képek vannak, amelyek tetszettek, csak úgy.

Palackozott víz

Ebben azért lehet valami, én is érzem. El is indítom az ásány-és-palackozott-vizfogyasztás-minimalizáló programomat.

(eredeti)

Dardagny szőlői

A mai harmadik útvonal akkor Dardagny-ba vezetett, gyönyörűen művelt, óriási szőlőültetvények között. A túra utolsó szakasza mitadisten az Allondon partján vezetett vissza a faluba, de most a másik parton...

Kezdett már lemenni a nap, ezért az utolsó képek elég lehetetlenek lettek, de sebaj. A szőlő még kicsit savanyú, de már ehető volt. Ez pedig azt jelenti, hogy francba, itt van a nyár vége a nyakamon. A szőlők után bementem az erdőbe, a Roulave patak partjára, ahol aprólékosan kidolgozott fa hidak leptek meg. Egészen az utolsó átkelőig, ami már annyira nem volt aprólékosan kidolgozva: az ugyanis egy kidöntött fatörzs volt, 2 méter magasan kellett átegyensúlyoznom rajta. Hiába, a marketing...

A patak aztán beleömlött az Allondon-ba, melynek most a jobb partján találtam magamat. Hát az a helyzet, hogy végül is volt ott út, de a másik oldalon... tehát pár órája is itt volt végig mellettem, miközben én a folyóban ballagtam nudisták között. Baromi széles út volt. Lovas túrajelzések is ki voltak szögelve a fákra...

Aztán egyszer csak szűkülni kezdett az út, ösvénnyé vált, majd konkrétan eltűnt. Megint megszívtam. Volt ott valami útmaradék, azt követtem, de az egészet benőtte az ember magas csalán. Ruhán keresztül is ütött. Egy idő után feladtam a bottal hajtogatást, egyszerűen csak nagy sebességgel, teljes testtel áttörtem magam rajtuk. Igen, a svájci csalán is csíp. Az idei reuma megelőzés akkor letudva.

Nudistát most márcsak kettőt láttam, messze, szerencsére. Aztán megint visszatért az út.

A magyarázat az lehet, hogy a túra könyv írásakor még minden OK volt, azóta viszont odaszoktak a nudisták, a kirándulók pedig leszoktak a helyről.

Akkor a szokásos képek: