A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cern. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cern. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, július 02, 2009

CERN média tréning


A tavalyi LHC teszt óta van egy olyan főigazgatói utasítás, hogy csakis azok a cernesek nyilatkozhatnak a sajtónak, akik elvégezték a CERN média tréninget. Ez elvileg arról szólna, hogy kezeljük a sajtót, hogy nyilatkozzunk okosan és újságíró-barát módon, stb. Ez a téma önmagában is érdekelt, no meg itt van a tanfolyam ingyen, úgyhogy jelentkeztem rá. Évente egyszer rendezik, a jelentkezők közül kiválogatnak vagy 10-et, meghívnak rá valami hírhedtebb újságírót, és próbálnak mutatni pár alapdolgot.

Bejutottam a tréningre (mondjuk szerintem nem volt nehéz), ami pedig tegnap volt. Részemről nagyon élveztem, érdekes volt látni pár dolgot, na. Az újságírónk a BBC-től jött, a BBC News-ben tudósító, hírolvasó, stb. Róla van szó:

Nisha Pillai

Elég érdekes dolgokat csinált, pl ő tudósította a BBC-t a szeptember 11-i terrortámadáskor, Bagdad bevételekor, meg egy rakás meglehetősen durva helyről. Én pl ismertem az arcát, merthogy meg szoktam nézni a BBC News-t, ha lehet - manapság ez egyetlen híradó, amit követek TV-ben. Ő magát "nasty" (magyarul ebben a kontextusban "rohadék" ;) ) újságírónak aposztrofálta, aki imádja az áldozatait lassú tűzön sütni ropogósra. Demonstrálta is, pár "próba interjúval" velünk. Nem értett a témához, de mégis olyan szinten szorított minket sarokba, hogy volt olyan is a csoportban, aki egy kérdés után csak állt ott szótlanul és nézett vissza rá...

Na, a lényeg: adtam tegnap egy 3 mondatos interjút egy világméretű nagyágyúnak. Sajna csak játszásiból, igazságtalan a világ :)

Demonstrációképpen találtam trénerünkről egy Youtube video-t:





csütörtök, április 30, 2009

Disznóinfluenza


Na, ide is elért, hurrá. A CERN-ben is körbeküldték a figyelmeztetést, hogy tünetekre figyelni, Mexikóba hivatalos utakat elfelejteni, stb.

Ja, és csak semmi pánik!


szombat, március 21, 2009

Két új CERN cikk



péntek, március 06, 2009

szombat, december 20, 2008

Les Horribles Cernettes


...de ha valami nagyon durvát akarsz látni... akkor íme az LHC Fest egyik koncertje, amelyet a címbeli csapat követett el. Bemutatkozójuk szerint ők egy nagyenergiás rock csapatot alkotnak (High Energy Rock Band). Wikipedia oldaluk is van...

Akarsz kissé retro jellegű dalokat hallgatni a Big Bang-ről, a web-ről, linkekről, antianyagról, antiemberről, antivilágról, gyorsítókról, protonokról, kvarkokról, stb. - tehát szeretnéd megzenésítve végignézni egy elméleti fizika szigorlat főbb tételeinek zenés-táncos kidolgozását? Igen? Nesze:



Az elhangzott "dalok" listája, az elhangzás sorrendjében:

Big Bang - Ősrobbanás
Surfing on the Web - Böngészem a webemet
Antiworld - Antivilág (antilány és egyéb antidolgok egy antivilágban)
Microwave Love - Mikrohullámú szerelem (felforralod a vérem...)
Computer Games - Számítógépes játékok
Every Proton of You - Minden egyes protonod
Liquid Nitrogen - Folyékony nitrogén
Strong Interaction - Erős kölcsönhatás

..., majd a visszatapsolás után:

Collider - Ütköztető, ami a csapat első száma volt, és a részecskefizika himnuszává vált. Egy magányos lányról szól, akinek a szerelme fizikus, de az le sem szarja, mert jobban imádja az ütköztetőjét.
Mr. Higgs

... és még sokan mások.

És most egy web-történeti érdekesség. Állítólag az ő képük volt a legelső kép, amelyet publikáltak a weben, nézd meg itt. Ebből kifolyólag, ők az első web oldallal rendelkező együttes. Nem volt nehéz, ugyanis konkrétan Tim Bernerds Lee irodaszomszédai voltak, és ő igazán értett a weblapokhoz abban az időben.

A rövidítésük véletlenül megegyezik a gyorsítóéval :)


LHC Media :)


Az LHC Rap utóélete az volt, hogy az LHC indító ünnepségén Katherine McAlpine (alias Alpinekat) és "csapata" előadta a Nagy Művet élőben. Sajnos, az esemény színvonalát a drezdai konferencia miatt nem emelhettem személyes jelenlétemmel, de sebaj, ilyen egy CERN "céges" party:



A... hmmm... szóval tánckarban ott ugrabugrált maga Lynn Evans is, az LHC projektvezetője, Alpinekat mellett balra.

Alpinekat kirakta a rap szövegét egy weblapra, lehet belőle fizikát tanulni :). Akit pedig gyönyörű képek érdekelnek a masináról, ide kattintson.


kedd, december 09, 2008

LHC incidens - státusz


Na, hogy is áll ez az egész. Szóval, a legújabb jelentés szerint megpróbálták kitalálni, hogy mi is lehetett akkor a hiba oka. Igen ám, csakhogy maga a hibás cucc (a mágnesek közötti elektromos csatlakozó) teljesen elpárolgott, szóval csak spekulációk vannak a levegőben, maga a hiba oka ismeretlen, és nagyjából ismeretlen is marad (ugye mivel a bizonyíték azóta is az alagútban lebeg mint fémpára). Ettől eltekintve, a végzetes események láncolatát sikerült lejátszani, és a laboratóriumban sikerült előidézni mesterségesen olyan hibát, ami aztán reprodukálta a láncreakciót (nyugi, nem nukleáris értelemben). Hogy eltalálták-e? Vagy két tényező is képes előidézni a bajt, és megtalálták a MÁSIKAT? Hát ez titok.

Na mindegy, a konklúzió az, hogy a hélium befolyás és az ebből fakadóan hirtelen fellépő túlnyomás ellen védő biztonsági berendezéseket sikerült durván alultervezni. Mondjuk eddig kevés olyan technológiai berendezés létezik, amely szuperfolyékony állapotban lévő (azaz megkavarod, és nem áll le...) héliummal dolgozik, miközben az elektromos áramok szupravezetőben haladnak (azaz hiába húzod ki a konnektorból, az áram ott marad...). Na most telepakolták a berendezést jó pár szenzorral, meg méricskéltek jobbra-balra, végül találtak még két olyan pontot, ahol az elektromos ellenállás valamiért abnormálisan magassá vált a tesztek alatt, de ezek még pont nem füstöltek el.

A lényeg, hogy a károkat végül is felmérték, és annyira szerencsére nem gáz a helyzet, javítható a gép. Megelőzésként telepakolják az LHC-t érzékelőkkel, amelyek képesek időben detektálni az abnormálisan megnőtt ellenállást, és lelőni a masinát. Szóval, hogy miért égett el az a bizonyos alkatrész, arról nincs fogalma senkinek, de ha máskor is el akarna égni valami hasonló okból, akkor azt immár tudni fogjuk. Aztán menet közben majd rájön valaki, hogy mi is történhetett szeptember 19-én. Ez amúgy kb 2000 darab új alkatrész beszerelését fogja jelenteni, meg egy ráadás 160 km hosszú kábelezést is össze kell hozni. Ja, és a cryostat (hogy van ez magyarul???) képes lesz leengedni a szeptemberi szivárgás 2-szeresét, szóval ez az amúgy is túltervezett berendezés még durvábban túl lesz tervezve. Mert a természet, úgy néz ki, megtalál minden gyenge pontot, hogy ne hagyja magát kifürkészni. Vagy így küzd az Isten? Nem kell neki konkurrencia a teremtésben...

2009 június a javítás befejezésének határideje.



hétfő, december 01, 2008

Cikk a Genfi Magyar Értesítő címlapján

Egy tehetséges, ifjú író tollából, akinek nevét közismert szerénységem tiltja, hogy leírjam. Az újság itt megtekinthető:

http://www.ahg.ch/reports/ertes105.pdf

Kiadja a Genfi Magyar Egyesület:

http://www.ahg.ch

csütörtök, október 23, 2008

Élő kapcsolás Drezdából

Na, megvolt az előadásom, teljesen jól sikerült: végén kérdeztek az emberek! Ez itt a siker jele, na. Akit érdekel, az csodálja meg itt.

kedd, október 07, 2008

Jutalmat kaptam

Whoaaa. A csoportvezető átnyújtott ma egy levelet, melyben a részleg igazgató arról informál, hogy a főigazgató úgy döntött, hogy az LHC sikeres indítása miatt kapok 1000 frank (adómentes) jutalmat. Ha ő mondja...

Amúgy ezt minden staff megkapja, úgyhogy jó most staff-nak lenni.

Most várom a következőt, amelyben közlik, hogy a robbanás miatt levonnak kétezret :)))))))))))))

csütörtök, október 02, 2008

LHC Computing Grid (LCG) avatás


Mellékesen ez a 200. írásom ide :)

Szóval, a dolgok elindítása végül is folyik az LHC incidens ellenére is (amelyet a főigazgató a mai levelében "nagy csalódás"-ként emlegetett). Holnap ünnepélyesen felavatjuk a Globe-ban az LHC Computing Grid-et, amin végül is én is dolgozok. Hogy mi is ez? Hát az LHC része nagyjából megy, gondolom, marad a Grid. Erről itt van némi könnyen emészthető információ magyarul:

http://gridcafe.eu-egee.hu/

Közelebbről:

A Grid a CERN-ben

Akinek volt szerencséje bejutni a számítóközpontba, az láthatta az LCG szívét. Röviden: az LCG fogja feldolgozni és kezelni az LHC-ből érkező brutális adatmennyiséget. A CERN rendszere amúgy 3 pilléren nyugszik: a gyorsító (LHC), a detektorok rendszere (ATLAS, CMS, LHCb, ALICE), és az LCG.

Holnap tehát egész nap LCG-t avatunk. Ez persze nem lesz olyan látványos. mint az LHC indítási show, az lesz a lényeg, hogy van pár tízezer számítógép, amire azt mondjuk, hogy innentől fogva élesben működnek.

A szép az lett volna, ha ünnepélyesen fogadhatjuk az első adatokat az LHC-ből, de hát mint tudjuk, azt éppen kalapálják ki.


kedd, szeptember 30, 2008

CERN baleset

A legutóbbi iromány óta azért kiderült ám, hogy valóban gáz van, erről pár folyosói pletyka számokban. Nem garantálom, hogy a lentiek egyáltalán igazak vagy pontosak, mert hát a folyosói pletyka azért mégis csak az.

Tehát. A berendezés úgy néz ki, hogy van két vákuumcső, pár centi átmérővel, ezekben megy a két részecskenyaláb. Ezt veszik körül a gyorsítást végző szupravezető elektromágnesek. Ezek szintán vákuumban vannak egy nagy hengeres csőben, a csövet pedig körülveszi egy külső cső, amiben folyékony hélium van, ezzel hűtik le az egészet -273 fokra. A külső cső színe kék :) Ez a szendvics van aztán feltekerve a 27 km hosszú alagútban.

Az volt, hogy az egyik mágnes elektromos csatlakozása megolvadt (baromi nagy áramokról beszélünk itt!), és ez átolvasztotta a hélium cilinder falát. Ekkor 15 liter/másodperc sebességgel zúdult be a folyékony hélium a mágnesekre. A folyékony hélium itt azonnal felforrt (vákuumba került a folyadék). A hélium nagyon könnyű anyag, és ha felforr, elég csúnya gőznyomása lesz...

A rendszert 2 liter/másodperc hélium beáramlásra készítették fel, hát ez kissé nagyobb volt, és konkrétan felrobbant ez a szakasz, de úgy, hogy még az alagút betonfalát is újra kell vakolni. Ez kissé átrendezte a gyűrűt. 16 köbméter (kb 2 tonna) hélium folyt el, ebből egy kisebb város teljes lakossága élete végéig tudna hülye hangon beszélni. 6-7 mágnest lehet elfelejteni (nagy egy ilyen mágnes amúgy). A robbanás a gyűrű kb 700 méteres szakaszát érinti. Szóval most az van, hogy:
  • fel kell fűteni az egész gyorsítót szobahőmérsékletre (kb 1-2 hónap)
  • a javítás 3 hónap, ez alatt meg kell érteni a probléma okát, az összes mágnest újra kell ellenőrizni, és cserélni, amit kell
  • visszahűtés 2 hónap
A gáz az, hogy minden egyes felmelegítés/lehűtés deformációkat idézhet elő, amitől megint elszállhat ez az egész. Elvileg nem nagyon kellett volna felmelegíteni a gyorsítót a kísérletek végéig.

Ami jó, hogy nem kell sietnem. Holnap vártuk volna itt az adatközpontban az első éles adatokat, igy ez a stressz legalább nincs rajtunk.

Itt van viszont az a konferencia... Akit érdekel, ez lesz az előadásom.

hétfő, szeptember 15, 2008

Súlyos biztonsági hiba a genfi részecskegyorsító számítógépes rendszerében - IT café Biztonság hír

Hackertámadás érte a genfi részecskegyorsító számítógépes rendszerét, s bár kárt nem okoztak, komoly hiányosságokra derült fény.

Súlyos biztonsági hiba a genfi részecskegyorsító számítógépes rendszerében - IT café Biztonság hír

szombat, szeptember 13, 2008

Főigazgatói köszi

Dear Colleagues,

On 10 September 2008, CERN entered a new era of scientific discovery with the start-up of the LHC, and the world was there to watch. The star of the show was the LHC itself, and all those who have worked tirelessly over the years to ensure such a remarkably smooth transition from construction to operation. They deserve the highest praise for their professionalism and dedication, and it gives me great pleasure that all at CERN, and around the world, were able to share in their achievement.

The global media coverage for the event was unprecedented. There were over 300 journalists on site, Google news found over 3500 press cuttings on the day, not to mention featuring the LHC on the Google logo. Around 450 television stations picked up our broadcast signal. Eurovision has reported that it was broadcast over 2100 times. And our websites strained under the pressure of over 100 million hits. In our Member States and around the world, CERN was the lead news story on television news, even demoting the US elections to second place. Particle physics has never had such a high profile, and it gives us an opportunity over the coming years to get basic science back into the mainstream.

Everyone can take pride and pleasure in the success of Wednesday, the first time a laboratory has ever invited the world's media to witness such a significant, and delicate moment in the commissioning of a new accelerator. The most important news from this day is that the successful circulation of a beam of particles in each direction of LHC brings proof that all of the LHC's components have been up to the task. All systems from magnets to cryogenics, from power supplies to vacuum, from instrumentation to control, met or exceeded expectations, and the operators very rapidly demonstrated their skill in mastering this complex machine. I would like to thank all those involved.

I would also like to thank the people who contributed to making the communication of the day such a success. My particular thanks go out to the communication group, those in the IT department who put the technical infrastructure in place, and all of you who gave your time to explain our science to the media.

We have received messages of congratulation from around the world, and there is one I would like to share with you, from a senior journalist who came to CERN on 10 September 2008: "In my long experience of covering big scheduled events, I find it difficult to think of a similar occasion of this importance and complexity when, as a journalist, things went so smoothly.  Please pass on our thanks to everybody."

Congratulations one and all.   BRAVO !

Robert Aymar 

szerda, szeptember 10, 2008

Sajtószemle

15 perccel a dolgok lényege után (csak a cimlapokról):



...meg egy csomó kölföldi. Na de mi van itthon?



Magyar Nemzet (természetesen a szokásos gúnyos és rosszindulatú hozzáállás a cimben, és egy kis jóslás, mert ők már 10:22-kor tudták, hogy 10:30-kor minden OK lesz. Ok, ez utóbbi az MTI bűne...)

Népszabadság (egy az egyben az MTI jóslata)

Hir TV: semmi...

És igy tovább. Megállapitható, hogy az esemény a világ boldogabbik részén mindenhol a cimlapon volt, mig nálunk a hagyományos "hir" lapok és TV-k egy hibás MTI hir lemásolásáig tudtak eljutni. Hmm...

NNNa, megvan.

Mind a 8 pont sikeresen teljesitett, mehetek vissza dolgozni.

Személyes

Hmm, holdraszállás érzésem van.

Én az IT Auditoriumból nézem a közvetitést, mi, a 3. pillér ott gyűltünk össze. A közvetités Prevessin-ből (CERN site 2) megy, a gyorsitók központi vezérlőtermének LHC sarkából. 

A három pillér: a gyorsitó (LHC), a detektor rendszer (CMS, Atlas, Alice, LHCb), és az informatikai rendszer (a nagy Grid és társai). Az én mancsom ez utóbbiban lesz benne. Azért csak lesz, mert én a kisérletekben dolgozok, a már működő rendszer adatainak elemzésében. Az Épitők ma buliznak, es haza mennek, novembertől a Használók veszik át az uralmat. Novemberben kerül majd be az én munkám a rendszerbe, és jövő év elejétől kezd élesben is működni.

Na, akkor vissza az előadóba, nézzük, sikeres-e a következő dump, vagy azóta kilyukasztották az egészet, és mehetek munkát keresni :)

Tapsvihart hallok...

Félúton

Jelentem, a sugárnyaláb sikeresen vette a következő akadályt, már a gyűrű fele OK.

Szóval ez úgy van, hogy belőnek egy adagot, aztán ha megunták, a sugarat egy bizonyos ponton kivezetik a gyorsitóból, ahol az megsemmisül. Ez a dump, a kiürités, ez van a 6. ponton most. Mi az a "pont"? Hát ott ilyen kollimátornak nevezett varázslat van, ahol a sugárat szétszórják, és az eloszlik - de csak ezt a pici teszt sugarat, a valódit a dump-ra bizzak azért a jövőben. Ezeken a pontokon na és a gyűrű mentén mérik a sugár tulajdonságait, a köv. menetben ennek megfelelően pedig korrigálnak. Eddig 6 ilyen ment le, még 2 hátra van. Ha a 8. pont után az elsőn is megjelenik a sugár, az azt jelenti, hogy megvolt a teljes kör, a teszt sikerült, az LHC működőképes.

Ha pedig nagyon jól megy minden, akkor jön a tüzijáték: esetleg végrehajtanak egy ütköztetést. De ez ma csak opcionális.

Megy az LHC

"Kis gombnyomás ez az embernek..."

Az LHC vezérlőterem erre hivatott képernyőjének közepén megjelent pár perce az a misztikus "dump", az LHC tehát üzemel, minden OK eddig.

Na most nézzük, körbe megy-e valami...

A világvége ma tehát elmarad, inkább új világ teremtése keződhet ezzel. Ha okosak leszünk...

péntek, augusztus 08, 2008

CERN - gyorsitó indul!

NNNa. Megszületett. A "világvége" dátuma: szeptember 10. Szeptember volt 11 a nap, midőn ledőltek a Sátán tornyai...

Ne ezt azért komolyan ne vegye valaki.

Szóval a lényeg: az első részecskéket ekkor lövik be a nagy gyorsitóba (LHC). Ez teszt lesz, korántsem biztos, hogy sikeres. Addig még le kell hűteni a maradék szektorokat -271 fokra, és meg kell oldani az SPS (kisebb gyorsitó, ő "késziti" fel az anyagot az "időutazásra") szinkronizációját az LHC-vel. Azaz képessé kell tenni a belövésre... Na ez jó kis realtime feladat, hiszen a szinkronizációnak nanosec pontosságúnak kell lenni, vagy repül az egész cucc.

A szept. 10-i energia 0.45 TeV lesz, ettől még nem pusztul el a világ. Ezt fogják 5-re emelni, amikor a vicces dolgok kezdődnek, meg egy-két Nobel dij is leesik majd.

Na ennyi most, térjetek meg, van rá 1 hónapotok.

Ja, közben lassan lecirkulálodnak a biztonsági utasitások is... Mivel mi elpusztitjuk a világot, sajnos várható, hogy akad majd olyan, aki meg akarja menteni. A köv. hónapokban hacker támadásokra kell felkészülnünk. Az öngyilkos terroristák ellen meg ott az a durva beléptető rendszer az alagútba, amit eddig csak filmeken láttam. Félelmetes belépőkártya, kulcs, retina leolvasó több helyen. Egyből retina, nem ujjlenyomat, ááá, mert azt le lehet vágni, de szemet kitépni rendesen azt állitólag nehezebb. Hm...

Update: miután befejeztem a bejegyzést, meg is jött az értesitő a megfelelő előadástól, ami felkészit minket az óriási veszélyekre. Első számú veszélyforrás: a média...