Ez a blog úgy látszik már csak a kirándulásokról szól, hát legyen akkor benne valami más is. Ma Satigny-ről fogok nektek mesélni.
Satigny egy kis falucska Svájcban, nagyon közel a CERN-hez. Nemrég még egy porfészek volt, amit messzire elkerültek a genfi ingatlanfejlesztések, de ahogy csökkent a kanton beépíthető területe, úgy kezdtek az ingatlanos cégek egyre jobban ilyen helyeken is beruházni.
Mivel a falu eléggé a periférián volt, ezért inkább a prolikat és a kevésbé civilizált "bevándorlókat" célozták a projektek. Ők a megépült lakásokat a magyar "cigánykőcsön" (szocpol) svájci megfelelőjével vásárolgatták, aránylag olcsón. Újabban viszont - köszönhetően a Genf iránt egyre növekvő érdeklődésnek - a lakosság összetétele mintha javulni kezdett volna. Sajnos, még mindig nem teljesen jó a helyzet, még manapság is előfordul, hogy más kultúr, családi, neveltetési körrel rendelkező, alacsony intelligenciájú emberek az utcán intézik az ügyes-bajos dolgaikat, vendetta, verekedések - sajnos velem is előfordult nemrég, hogy megtámadtak egy étteremben. Gyakran látni arra kivonuló rendőröket ilyen-olyan csetepatékhoz is.
Ez mintha mostanában változna, van a helyben potenciál, így elkezdtem komolyan gondolkodni, hogy esetleg oda kellene költözni. Végül is részemről kötődik jó pár kellemes élmény a faluhoz, és úgy hallottam, nemsokára egy-két bajkeverő is kénytelen lesz elhúzni onnan a csíkot. Az ingatlanárak emelkednek, persze, de mindig van, aki nem fizeti a törlesztőrészleteket, szóval ha kifogna az ember egy árverést, ilyesmi, talán be lehetne szállni egy értelmes árú lakásba. De mindezek egyelőre körvonalazódnak, na majd meglátjuk mi lesz belőle. Tervek, tervek.
Viszont valóban be akarom szívni a hely hangulatát, úgyhogy úgy döntöttem, a jövő hét utántól minden héten hétfőn az Auberge de Satigny étteremben fogok ebédelni, addig, amíg sorban végig nem eszem az étlapot. Ez pedig "fogadóóra" is lesz számomra: akit érdekel, az csatlakozzon, dumálunk egyet ebéd közben, kisebb-nagyobb társaságban. Mindenkit szeretettel várok. Remélem lesz mindig asztal, mert elég sokan szoktak ott délben lenni, ezt bárki, aki arra járt, tanusíthatja.
Akkor éljen Satigny, amire már most mint második otthonomra gondolok!
