Az idei év kirándulásainak csúcspontja. 4153 méter, két napos túra, 2600 méteres mászás, abból 900 méter gleccseren. Még soha sem voltam gyalog ilyen magasan, jégen, levegő nélkül, szóval soha sem csináltam ekkora túrát, és mit mondja, büszke vagyok magamra így lábadozás közben. Mert ez azért mégis kissé fárasztó volt nekem elsőre...
A Bishorn-ra mentünk fel, Edit, Alex, Julien és én. Találtam erről egy jó cikket, olvassátok el itt - jobban én sem tudnám megfogalmazni :) Ehhez csak a saját dolgainkat teszem hozzá. Szóval, szerda délelőtt indultunk Genfből, ahol persze miattam máris késtünk fél órát, ugyanis otthon hagytam a jégcsákányomat (ritkán indulok el otthonról jégcsákánnyal, ez az egyetlen mentségem), a CERN-től kellett visszafordulnom. Útközben aztán kiderült, hogy napszemüveget sem vittem, sebaj, majd veszünk Zinal-ban, ahonnan indultunk magára a hegyre. Igenám, de odaértünk 1 óra után, és kellemetlen meglepetésünkre a faluban virágzott a szieszta intézménye, kettőig. Na, azt ki kellett várni, mert a szemem világát azért mindenképpen meg akartam őrizni (nagy magasságban állítólag nem vicces az UV sugárzás, plusz jég). Edit és Julien így előre mentek, Alex meg én pedig egy játszótéren, szendvicseink társaságában vészeltük át a sziesztát.
Lett végre napszemüveg, lehetett indulni. Hát a hegy nem viccelt. Elkezdett vagy 30 fokos átlaggal emelkedni, és ezt tartotta is a csúcsig. Semmi pihenő szakasz, valami. Itt van a magasság profil:
Este 7 körül értünk fel a menedékházba. Ott vacsora várt (spagetti), majd 10 körül aludni zuhantunk, végül is hulla fáradtak voltunk, és elvileg hajnal 5-kor indultunk a csúcsra, a Turtmann gleccseren át. Hát mit mondjak, nem volt egy kellemes éjszakám. A menedékházban semmi infrastruktúra nem volt (villany, víz, stb), és ahogy az ilyen helyeken lenni szokott, egy rakás ember aludt egymás hegyén-hátán egy nagy hodályban, de nem is ez volt a gáz, hanem a fejfájás. Valamit azért összehoztam, de mire éppen rendesen elaludtam volna, megszólaltak azok a %!&#& telefonok, ébresztő. Reggeli, aztán húzás a gleccserre.
Tök sötétben indultunk el 5 óra körül. Annak rendje és módja szerint összekötöttük egymást kötéllel, ilyen karmos mittudoménmit tettünk a cipőnkre, hogy lehessen vele menni a jégen, aztán uzsgyi. Az uzsgyi mondjuk inkább totyogás formájában megtestesült vánszorgás volt, nem igazán volt senkinek kedve kapkodni. Kerülgettük a gleccserhasadékokat, részemről néztem a cipőmet, és vágyakozva gondoltam a kövekre... Amikor már nagyon kezdett elegem lenni az egészből, azt vettem észre, hogy a csúcs alatt állunk. Hoppá. Az utolsó 40 méter vészes volt, meredek, egy rendes szakadék és egy jégszakadék között kellett felkapaszkodni rá Ami egy zsebkendőnyi hely volt, max. 2 csapat fért fent el.
10-re értünk fel. Gratuláltunk egymásnak, fényképezés, stb, aztán indultunk lefelé. Valahogy megoldottuk, hogy ne csússzunk bele lefelé egyik szakadékba sem, majd a gleccseren ugyanezt a repedésekkel. Be kell valljam, lefelé rosszabb menni, mint felfelé. Felfelé ugyanis tüdő/szív problémákkal küzd az ember, de lefelé az izmok kezdenek idegesíteni, és azok pedig nagyon. Lefelé mutatja meg igazán, hogy mit ér a cipő. És egy életre megtanultam, hogy túra előtt körömvágás, az kell...
Dél körül értünk vissza a házhoz. Ott leszereltük magunkat, felvettük a lent hagyott cuccokat, fizettünk, egy kis pihenés, kaja, majd indultunk vissza a faluba. Az ereszkedés eleje könnyű, élvezetes séta volt, de az utolsó 300 méteren (magasság) bevallom kikészültem. A lábam megfájdult, stb. De nemcsak én, szóval az a szakasz mindenki számára tyúklépésben megtett kínszenvedés volt. Aztán végre az autó...
A hazafelé vezető 2 és fél órás vezetés életem legrosszabb élményei közé tartozik. Szinte szédültem a fáradtságtól, de valahogy sikerült. Itthon aztán levettem magamról a véres zoknit, egy gyors életmentő zuhany, majd úgy estem be az ágyba, hogy zuhanás közben gyakorlatilag elaludtam :)
Ez a túra tehát nem hegymászás, végül is abba szerintem nem fogok belekóstolni, de részemről határeset. Nagyobb menetre már rá kellene edzeni. Na mindegy, a lényeg: megbeszéltük, hogy jövőre megcsináljuk a Mont Blanc-t is. Állítólag az sem sokkal nehezebb.
Képek itt. Ha érdekel, akkor nézd meg az útvonalat a Google Earth-el.
