CERN helyzet

Nagy a kussolás munkahelyem háza táján. Úgy néz ki, hogy mindenki vegyen nyugodtan fel hitelt a nyaralására, ha adnak, mert a világvége tovább tolódik. Nyár végefelé lesz talán valami aktivitás, de a zuhanyhíradót bejárta már a 2010-es dátum is. Ténysvaló, a PR nem túl bőbeszédű a sajtó felé mostanában.

Felénk sem...

Böjt

Kezdődő súlyprobléma... önfegyelem... oda kell ezekre figyelni, nem?

A három napos léböjt kúra végülis nem hangzik veszélyesnek. Már többször nekiláttam, és általában sikeresen vettem a léböjt kúra ebéd és vacsora közötti részét, de ennél tovább sajnos nem jutottam. Az önfegyelem magasságai ugyebár.

Szombaton aztán nagyon, de nagyon elhatároztam magam. Ha erre sem vagyok képes, akkor semmire sem viszem majd az életben, veszek egy szakadt trikót, összekenem pörköltszafttal, és esténként berogyok a TV elé benne, mert max. ennyit fogok tudni elérni önerőből :)

Szombaton hát felkészültem. Ettem egy finom és kiadós indiait, hogy jóllakottan és fütyörészve legyek képes kidobni minden olyan ehetőt a lakásból, ami 10 percnél hamarabb elkészíthető. Aztán bolt, vasárnapra betáraztam rostos bio gyümölcslevet, hétfőre a szűrt löttyöt, a keddi csapvíz produkálását meg ráhagytam a helyi Vízművekre.

Vasárnap reggel így tehát egy jó pohár narancslével nyitottam. Elfoglaltam azért magam mindenfélével, ha a gyomrom szólt, hogy létezik, ráküldtem a levet. A vasárnap meglepően könnyen telt.

Hétfő reggel volt azért némi kis berzenkedés. De azért kiegyeztem magammal másfél liter ananászlében, azt ittam meg a CERN-ben, na meg a zöld tea (édesítőszerrel szigorúan). Este pedig jöhetett a szőlőlé.

Aztán este 11 körül megtörtént. A gyomrom tompán belesajdult, mint amikor a karmester beint - és darabjaimra estem. A lábam ide-oda hurcolt a szék, a hűtő és egyéb szekrények között, a kezem minden ajtót kinyitott, amit elért, a szám fennhangon magyarázta a fülemnek, hogy "márpedig nem zabálsz!", a szemem pedig összhangban agyam azon részével, ami semmiképpen sem akart jót nekem, kreatív ételrecepteket ollózott össze rizsből, sóból, olajból...

A roham vagy 10-15 percig tartott, és borzasztó élmény volt. Kemény ellenfele voltam magamnak, de végre.... VÉGRE... én győztem! A gyomrom feladta, és a teát, amit kapott utána, hálásan megköszönte.

A mai víznap a csendes apátia jegyében telt. Nem volt éhség, csak estefelé szántam meg magamat 2 deci automatás levessel (csak lé).

Gyanús, roppant gyanús. Ez így túl könnyű... Valamit kiforralt a szervezetem, ez tutti. Talán rájött, hogy alakítsa zsírrá a csapvízben oldott szervetlen anyagokat??? Mindenesetre az elgondolkodtatott, hogy amikor hazaértem, üdvözöltem a Dracénát, és agyam egy hátsó szeglete megérdeklődte, hogy mi lenne, ha felkapcsolnám a naplámpát...

Látomás

Jöttem ma este haza a boltból, az autóúton, amikor valami valóban furát láttam. Az úttal párhuzamosan haladt egy objektum (jármű), kivilágítva.

Ami valahol végül is szokatlan volt, hogy a dolgot 4 sor (összesen tehát 8 darab) kutya húzta. Hó nem volt nyomokban sem...

Ezen azért röviden elgondolkodtam. Közben eszembe jutott, amikor én hajtottam kutyaszán fogatot, a régi szép idők...



Mire hazaértem, eleredt az első hó. Úgy értem lakásom tengerszint feletti magasságában első. A hegytetőn már régóta szemezek vele.

Pörköltfőzésem története

Ez mondjuk 2 hete történt, de hát a blogidő az ugye máshogy telik.

Tehát, a konyha az a területe a lakásnak, ami nálam mindig a legtisztább, ugyanis bonyolult dolgok nem történnek benne - általában. Hanem ezen változtatni kell, mostanában égető szükségét érzem annak, hogy bimbózó kreativitásom ott is megmutassa oroszlánkörmeit (1). Tehát egy este belevágtam egy marhapörköltbe.

A marhapörkölt elvileg nem egy bonyolult dolog. De mégis az. A marhapörkölt óriási, tűzzel teli vitákat képes generálni, mert ahhoz mindenki ért, és természetesen mindenki jobban ért. Hát én is beléptem a körbe.

OK, tehát pörkölt. De biztos, ami biztos - nekem ehhez szakácskönyv kell! A mennyiségek és arányok miatt tudniillik.

Az ember első nekifutásban letölti a receptet az internetről, de mivel az ideiglenesen nekem nem volt, maradt a hagyományos szakácskönyv.

De pörkölt receptet sem a szendvicskönyvben, sem a vegetáriánus receptek könyvében, sem az Indiában vett szakácskönyvben nem találtam. Rámkacsintott viszont Emma asszony szakácskönyve... amit én antikvitásként tartottam otthonomban, díszhelyen.

Emma asszony szakácskönyvének a második kiadása van meg nekem. Megjelent 1908-ban, azaz a kötet idén pont 100 éves. Hát nosza, régi magyar szakácskönyv, nézzük, mit lehet kihozni belőle.

Felnyitottam a tartalomjegyzéket óvatosan. 100 éve teljesen érthetően írtak :) Meg is találtam: Pörkölt és paprikás ételek. OK, menjünk oda. Borjúpörkölt. Rendben, nekem marhahús van mondjuk, de a kettő valahol azért mégis ugyanaz. Alapverzió.

Namármost nekem egy ételrecept csakis a lényeget tartalmazza! Sorszámozott lista, kémiailag meghatározott mennyiségekkel (púpozott kávéskanál nem egzakt meghatározás, sorry), beleértve a sót is. Micsoda marhaság, amikor azt írja a recept: tegyél bele ezt meg ezt meg ezt ízlés szerint. Minek akkor a recept, ha azt teszek bele, amit akarok???

Hát a fenti kívánalomnak Emma asszony pörköltreceptje sem igazán tett eleget. Megismerhettem viszont a pörkölt történetét ahogy azt száz éve látták, valamint megtudhattam, hogy a bajorok és a németek ezt borzalmasan csinálják, Emma asszony hosszasan értetlenkedett azon, hogy miként lehetett azt a valamit, amit ők "golasch" néven előadtak betegség nélkül fogyasztani. Na, akkor jöjjön a recept.

A mennyiségek természetesen hiányoztak, úgyhogy azt saját tehetségből kellett pótolnom. Végül is Emma asszony szerint pörköltet úgy főzünk, hogy főzünk egy pörköltet. Részletesebben: először is vegyünk egy "félfőre vágott hagymát".

Mi van?? Mire vágott hagyma? Na sebaj, ezt megoldottam, fogtam egy fej hagymát, kockára, olajba bele, stb. Ehhez végül is nem kellett a könyv.

Nézzük tovább. Vegyük a akkor a húst, amit potyoljunk meg jól.

Igen, a húst meg kell potyolni. A könyvben semmi index, tárgymutató, ami esetleg részletezné a potyolás mesterségét. Egyszerűen halvány fogalmam sincs még most sem, mi lehet az a konyhai művelet. Próbáltam találgatni, pl lehet-e, hogy a potyolás az idők során klopfolássá magyaroschodott, de én még senkit sem láttam pörkölthúst verni. Szóval reménykedtem, hogy a franciák eleve megpotyolt marhahúst árulnak, végül is ez más a XXI. század, na meg a Nyugat, genetikailag potyolt marhákat is kitenyészthettek akár.

Szóval a potyolás kérdésében bizonytalan maradva, végül is folytattam a pörkölt gyártást úgy, ahogy Emma néne nélkül is csináltam volna. Locsolgattam veresborral becsületesen (direkt erre célra vettem bordeaux-i veresbort, de nem nem ám főzőbort).

Itt viszont kijött a különbség. Emma asszony szerint a borjúpörkölt fél óra alatt fő készre, na az én talán potyolatlan marhám ezt több óra alatt abszolválta. Már majd megbolondultam, amikor végre késznek deklaráltam.

És a végeredmény? Hát természetesen mindenkinek a saját pörköltje az átugorhatatlan léc, maga az etalon. Én megpróbáltam azért (ön)kritikusan a dologhoz állni... de ennek ellenére be kell vallanom, hogy...

...életem egyik legfinomabb marhapörköltjét ettem aznap este!!!


(1) Ah, a költői képek az erősségeim.

Le vierge de Léaz

Nem, Nem, NEM! Nem ért véget a séta szombaton. Folytatódott 15 km-el odébb. Egy domb volt a cél, ahonnan szépen rá lehetett látni a Rhone-ra, egy impresszív vasúti hídra meg az erődre a falu határában.

Na itt egész konkrétan rámsötétedett, a fejlámpához kellett nyúlni, amiből természetesen éppen kifogyott az elem. Sötétben elég kellemes volt az ösvény, és nyilvánvalóan akkor lett a legnyaktörőbb, minden kiállt a földből, át kellett kúszni pár kidőlt fa alatt, sár nyakig ért (és csúszott), és hát a turistajelzések sötétben nem világítanak. Amiket persze nappal is képes vagyok kissé félrenézni. Szóval enyhén szólva is siettem, egy dolog tartotta bennem a lelket: most ég a zsír...

De megvolt, túléltem. Hullafáradtan értem haza, ahol is azonnal mexikói kaja lett a menü, vagonnyi mennyiségben természetesen. Zsírra többé nem gondoltam.

Les pertes de la Valserine

Meglepetés! Séták a ház körül...

Szóval, a Valserine folyócska vízeséseihez botorkáltam el a hét végén. Na, a hely egy kisebb csoda. A patak gondol egyet, és egy helyen rengeteg ágra szakadva vagy 30 méter mélyre belevágja magát a sziklába. Hogy miért ott? És miért kellett ezt neki így megoldani? A természet titkai, mint tudjuk.

A szép az egészben az, hogy egy éve ott járkálok a hely körül, amikor boltba megyek Bellegarde-ba. Csak annyit kellett volna tennem, hogy elsétálok az út korlátjáig, és lenézek. Többek között ezért tetszik nekem a környék... hogy ilyen kis apróságokat kínál fel tálcán a lakosságnak :)

Ja, remélem eljutott a nagyközönség addig, hogy rákattint a lenti diavetítésre, és az akkor talán eredeti méretben is megtekinthetővé válik ;)



Egy kis clip:



Itt meg térkép.

Le trois ponts

Újabb séta, most november 2-án, a "Három híd" fantázianévvel. Feladat: találjuk ki, megvan-e a három híd...

Sajnos elég későn indultam, így a fények sem lettek olyan jók, na meg persze természetesen pont ott sötétedett rám, ahol az ösvény a képeken látható szakadék oldalában is vezetett lefelé, megszakítva egy-két vízeséssel. Sötétben vízesésen átkelni nem jó.

Az utolsó híd viszont nagyon durva szakadék fölött vezetett át, szóval megérte felmászni. Ja, és természetesen eltévedtem, de segítségemre volt az iránytűs túrabot.

Sohase indulj útnak iránytűs túrabot nélkül!




Itt a térkép.

La Cret de la Goutte

Október 26-án a "nagy séták a ház körül" sorozatunk következő állomásának címe a "La Cret de la Goutte" fantázianevet viseli. Teljesen szép környéken vitt az út, menhirek körül bolyongtam, ha jól vettem ki. Hogy mit keresett ott fenn az ősember, vagy mi, nem tudom, de volt ízlése. A környéknek tényleg volt egyfajta misztikus kisugárzása. A menhirekből mára sajnos csak pár kerek pocsolya maradt.

Az út egy kopár fennsíkon vezetett át, útjelző karók voltak leverve, mint a sivatagban. A csúcshoz érve valami brutális drámaisággal bontakozott ki a távolban a Mont Blanc és az udvarhölgyei, valamint alattam a Saleve. Ez eddig mindig felettem volt... Ki kell egészítenem a világ összes szűrőjével meg optikájával a fényképezőmet, mert a látványt egyszerűen képtelen volt visszaadni.

A csúcson amúgy elég zord volt az időjárás, akit érdekel:



Itt meg akkor pár kép:



A kirándulás térképe itt van.

Az öngyilkos drámája...

...amúgy szerencsés véget ért. Másnap hazafelé a repülőtéren fellapoztam gyorsan a helyi újságot, aztán a 6. oldalon ott volt a beszámoló. Csodálatos németségemmel kisilabizáltam, hogy szerelmi dráma miatt lett akrobata az úriember, továbbá valami klinikába vitték. Ez utóbbi sugallta azt a következtetést, hogy végül is nem a gravitáció segítségével távozott a toronyból, mert akkor véleményem szerint máshova vitték volna.

Az újságcikk itt van.

Politikai kérdés

Érdekel valakit, hogy ma van a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 91. évfordulója? :)