szombat, október 25, 2008

Drezdai képek

Itt vannak:

péntek, október 24, 2008

Öngyilkosok világtalálkozója Drezdában


"Olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek" - tartja a híres pláza mondás. Ez csak azért jutott eszembe, mert ma éppen várost nézek ezerrel, a Szent Kereszt templomban. Egyszer csak bepattan egy tűzoltó, valami kérdez az ajtóban üldögélő prospektus osztogató nénikétől, majd egy nagy zsákkal a hátán fürgén felszkrolloz a toronyba. Ok.

Ezután kimentem, és megpróbáltam lefényképezni a templomtornyot. Ezt:



Fényképezgetek, járom körbe - sem a szöget, sem a távolságot nem lehett összehozni, már éppen feladni készültem -, amikor megakadt a szemem ezen:



Igen, kéremszépen, ő egy depis öngyi jelölt. Tévé, rendőr, tűzoltó, minden ott volt. Mentő nem, mert erről a toronyról vagy lejön magától, vagy leugrik, és akkor meg minek a mentő. Nem is róla lesz szó a továbbiakban, hanem erkölcsi háborgásról. A mostani hét úgyis az erkölcsök jegyében telik, teleget, odateszem én is a magamét.

Szóval üzenem a németeknek: ha egy embertársunk éppen halni készül, és mi kivonulunk bámulni a látványosságot, legalább legyünk már egy kicsit elszörnyedve. A külsöségekben legalább.

Azaz... ne menjünk már be a szomszéd kávézóba, és papírpohár kávéval ne álljunk már ki bámulni. Vagy az az üzenet, hogy mire elfogy a kávé, legyen is vége a látványosságnak? Lehetőleg ugrással, ha már a drága időt erre pazaroltuk...

Én nem vártam meg, hanem elkocogtam. Remélem, lehozták az embert. Ha már eddig nem ugrott.


csütörtök, október 23, 2008

Élő kapcsolás Drezdából

Na, megvolt az előadásom, teljesen jól sikerült: végén kérdeztek az emberek! Ez itt a siker jele, na. Akit érdekel, az csodálja meg itt.

kedd, október 21, 2008

Feladom...

Kész. Bejelentem: a HP (Hewlett Packard, gyk) nyomtatók mind sz... nem, ez túl finom kifejezés.

A nem túl finomat meg nem írom le.

Szóval, nagy fekália mind.

kedd, október 07, 2008

Jutalmat kaptam

Whoaaa. A csoportvezető átnyújtott ma egy levelet, melyben a részleg igazgató arról informál, hogy a főigazgató úgy döntött, hogy az LHC sikeres indítása miatt kapok 1000 frank (adómentes) jutalmat. Ha ő mondja...

Amúgy ezt minden staff megkapja, úgyhogy jó most staff-nak lenni.

Most várom a következőt, amelyben közlik, hogy a robbanás miatt levonnak kétezret :)))))))))))))

hétfő, október 06, 2008

Elmélkedés az udvariasságról

Ismeretlen embertársainkkal történő találkozáskor három fokozata lehet az udvariasságnak: udvariasak vagyunk, udvariatlanak vagyunk, roppant udvariatlanok vagyunk. Azaz ha lemagázzuk, ha letegezzük, ha le-kravmagázzuk. Jeeee.

szombat, október 04, 2008

Sex on the Hortobágy koktél

Hozzávalók:
  • fél citromlé
  • 1 deci szilvapálinka
  • hagymakarika
  • koktélszotyola
A pohár szélét zsírozzuk be és mártsuk pirospaprikába!
A hagymakarikát pedig illeszük a pohár szélére.

csütörtök, október 02, 2008

LHC Computing Grid (LCG) avatás


Mellékesen ez a 200. írásom ide :)

Szóval, a dolgok elindítása végül is folyik az LHC incidens ellenére is (amelyet a főigazgató a mai levelében "nagy csalódás"-ként emlegetett). Holnap ünnepélyesen felavatjuk a Globe-ban az LHC Computing Grid-et, amin végül is én is dolgozok. Hogy mi is ez? Hát az LHC része nagyjából megy, gondolom, marad a Grid. Erről itt van némi könnyen emészthető információ magyarul:

http://gridcafe.eu-egee.hu/

Közelebbről:

A Grid a CERN-ben

Akinek volt szerencséje bejutni a számítóközpontba, az láthatta az LCG szívét. Röviden: az LCG fogja feldolgozni és kezelni az LHC-ből érkező brutális adatmennyiséget. A CERN rendszere amúgy 3 pilléren nyugszik: a gyorsító (LHC), a detektorok rendszere (ATLAS, CMS, LHCb, ALICE), és az LCG.

Holnap tehát egész nap LCG-t avatunk. Ez persze nem lesz olyan látványos. mint az LHC indítási show, az lesz a lényeg, hogy van pár tízezer számítógép, amire azt mondjuk, hogy innentől fogva élesben működnek.

A szép az lett volna, ha ünnepélyesen fogadhatjuk az első adatokat az LHC-ből, de hát mint tudjuk, azt éppen kalapálják ki.


Index - A kijeviek szerint az LHC miatt szakad az eső

Index - A kijeviek szerint az LHC miatt szakad az eső

"A kijeviek szerint az LHC miatt szakad az eső. Az elmúlt két évtized legesősebb szeptemberét élik át a kijeviek. Az LHC gyanúba keveredett és az sem segített a helyzeten, hogy a svájciak titkosítottak több információt is."

Arrrghhh. Még csak nem is működik... Viszont Genfben is egész nyáron esett, szerintem a kijeviek hülyeségén sír (vagy röhög sírva) még az ég is.

Index - Magyar animáció részecskekeletkezésről

Részecskekeletkezésről készített rövid animációval szerzett doktori fokozatot egy magyar kutató – írja a Népszabadság online. A film az LHC elődjében, a LEP-ben lezajlott részecskeütközések alapján készült.

Index - Magyar animáció részecskekeletkezésről