szerda, március 28, 2007

A bukott fizikus

Naaa. Ezt is megkaptam. Bukott fizikus lettem egy vélemény szerint.

Előzmény. Az egyetemen fizikát tanultam, érdekelt, de nem mindig az, ami éppen a tananyag volt, na mindegy, elvégeztem 5.0-val. Aztán nekiveselkedtem a PhD-nek, ez tartott 6 hónapig. A 6 hónap alatt rájöttem a nagy igazságokra: a téma nem köt le, a körülmények nevetségesek, lásd az előző post. Úgyhogy idejében váltottam az informatikára/programozásra. Hogy miért? Azért, mert mielőtt elolvastam az első atomos könyvemet, egy kis füzetkét tanulmányoztam 10 évesen, egy azóta már elfeledett személyi számítógép programozásáról szólt. Azért, mert mielőtt felizgatott a fotonhajtómű, Asimov robotjai még jobban felizgattak (hagyjuk meg a szexualitást most a hanyatló Nyugat ópiumának). Folytathatnám.

A gimnáziumban nem volt még info oktatás, eszem ágában sem volt a progmat. Szerencsére!!!! Mert így legalább 5 évig tanulhattam fizikát és felső matematikát, azt az aspektust, amit a progmatos soha sem tanul: hogy végül is mire is jó ez az egész, és honnan is jön. Progmatos vagy, és fogalmad sincs, honnan a halálból jön az infinitezimális? Dobj fel, fiam, egy almát, na onnan. Szakmailag az van, hogy fizikus végzettséggel semmivel sem vagyok rosszabb a kollégáimnál (sőt), és én legalább hellyel-közel értem fizikát.

A saját szakmámban tisztában vagyok a "helyezésemmel". Mert ez az én szakmám, a hivatásom - rendszerek felépítése, kitalálása, és neked adása. Minden bizonnyal minden nap találkozol a munkámmal, csak persze nem tudod. Ott van a telefonhívásaidban. Ha kinyílik előtted egy ajtó. Tették már rendbe közeli hozzátartozóidat pl. szívkatéterrel? Van valószínűsége, hogy nekem is köszönheted. és folytathatnám.

És te? Te fizikus? Aki gyáva voltál időben elismerni, hogy ez nem érdekel igazán, vagy nem tudod csinálni igazán? Az erőszakolt, önhivatkozott, hasznavehetetlen cikkecskéiddel? Évekig számolsz valami marginális szirszart, leközlöd, és kész megvan a penzum? Az eredmények? Ki tesznek boldoggá? Kit mentenek meg? Egyáltalán, mit tesz hozzá a Nagy Egyetemes Tudáshoz? Picike kis perturbáció vagy. Az egységelem. Fontos az egység szerepe a csoportban: te vagy az, akinél nincs kisebb, csak nagyobb. Hiába szorzod meg magad önmagaddal, mindig csak picike 1 maradsz, nem tudsz nőni. Szorozd meg magad valami nagyobbal - és nem tudsz azon sem túlnőni. Einstein-ek csoportjában te vagy a zéró, és még engem ****sz ???

kedd, március 27, 2007

A féltudású magyar elit

Itt egy index cikk. Ritkan mondom ezt, de minden szava igazsag. Nem is kommentalom, magaert beszel. Sajnos.

Index - Vélemény - A féltudású magyar elit

kedd, március 13, 2007

Google phone interview

Nem, baratom, aki nem tudsz magyarul, most lapozz tovabb. Tudom, interjura hivott a Google, erre te egybol bepotyogted a keresojukbe az iras cimet, es ez jott ki csalodott szemeid ele. Tanulj meg magyarul.

Szoval regisztraltam magam a linkedin-be, aztan nemreg kaptam egy emailt egy Google HR-estol. Hogy lenne itt egy (ket) hely Mountain View-ben, a Google kozpontban, erdekel-e. Mondtam, nezzuk meg, vegul is lehet rola szo. Telefonos interjut egyeztettunk, a megadott idoben hivott egy amcsi, aki aztan kikerdezett, de rendesen. Nagyon komolyan csinaljak. Nem vacakolt a szokasos interju kerdesekkel, hogy meselj magadrol, meg hantazd el az elore kitalalt erossegeidet/gyengesegeidet. Nincs bemelegites meg feszultsegoldas. A lenyegre. Az oneletrajzbol kimazsolazta azokat a reszeket, ami erdekli, es abba belement erosen. A kerdesek ugy jottek, mint a gepfegyverbol, kozben hallottam, hogy jegyzetel. Soroljam fel az IP fejlec elemeit, hogy mukodik a CORBA, hogy allapitom meg egy szamitogep "endianness"-eget, vararg a C-ben, hogy szinkronizalok thread-eket, mi a spinlock, hogy rendeznek sorba nagyon nagy listakat, meg mittodom mar en, volt ott minden teljesen varatlan sorrendben.

A legdurvabb az, hogy nincs semmi visszajelzes. A spinlock-ra nem emlekeztem (tudom, hogy mi az, de akkor blokkoltam egyet) : semmi segitseg, lapozzunk. Nem voltam biztos benne, hogy a kerdesekre valaszoltam-e egyaltalan. Nem mondjak el a "megfejteseket".

Percre pontosan vegeztunk a 45 percesre tervezett interjuval. Elkoszont, majd ertesitenek.

Utana 3 oraval kaptam a levelet, hogy meghivnak a Googleplex-be egy napos interjura. Szoval most szervezhetek megint egy utat Amerikaba, a valtozatossag kedveert most Kaliforniaba. Imadni fognak a SWECO-nal :)


Ez amugy erdekes, en ugy tudtam 2 koros a telefonos interju. Na de sebaj, nem hianyzik :)

A 80-as évek

Retro sorozatomban ;) ide archivalom a barati es munkatarsi spam-kent kapott, egy adott (jo regi) evtized targyarol keszitett fenykepeket tartalmazo prezentaciokat, most a 80-as evek vannak soron. BMX kerekpar (hmm, azt hiszem a plakat fele szarvat mutatva haborodna fel az osszes keresztenydemokrata). Szifon Patron. Szarnyakat adunk vagyainak. Pattogo beka. Es tarsai.

A cucc